A hónap verse 2019. január - Szabó Magda: Január
A tó beállt, a tó türelmes,
bólint, ha a tél szól neki,
ám a patak nem engedelmes,
az fut, ha a fagy kergeti,
s mikor fehér inát harapják
a jég fogai, felkiált;
visszarengik ringó haragját
az aranyszemű vadlibák.
A hegy alját levágta a
köd fodros szélű kése: csak
a csúcs beszédes vonala,
a vár falai látszanak,
a pára tartja tenyerén,
a semmin űl a csúcs, a rom,
egy felleg kusza szövetén,
laza pára-boltozaton.
Minden fehér, csakhogy törékeny,
kemény fehér ez, nem puha.
Karját lóbálja a fenyéren
egy állig üveg körtefa.
A fia is, egy csepp bokor,
színjátszó, szűk üvegzekében,
ott cseng, nevetgél, ott guggol,
és térdét öleli a szélben.
Első említésre talán mindenki regényíróként gondol Szabó Magdára, és meglehet, csak kevesen tudják, hogy pályája versírással kezdődött.
Első lírai élménye – ahogy az Ókút című regényében megfogalmazza - Arany János V. László című verse volt, s bár mondanivalóját akkor még nem értette, a költői képek szépsége egyfajta katarzist váltott ki belőle.
Újholdas költőként indult, a sikert költőként az 1947-es Bárány című kötete hozta meg számára, melyet ’49-ben a Vissza az emberig követett. 1996-ban látott napvilágot Szüret című válogatáskötete.