Csukás István: A kutya első verse - A hónap verse 2015 nyár

A kutya első verse
Asztal alatt sűrű homály,
asztal alatt kincsesbánya,
rég feledett kéziratok,
közöttük a gazdi lába

Eddig közel száz kötete jelent meg itthon és külföldön. Olyan halhatatlan mesefigurákat teremtett meg az elmúlt negyven évben, mint például Mirr-Murr, Pom-pom, vagy Süsü, a sárkány. Nevéről elsősorban meséi jutnak az eszünkbe pedig verseket is ír.
„A versnek szerintem nem hasznosnak kell lennie. – mondja Csider István Zoltánnak a nol.hu-n. A vers: a lélek fényűzése. A költő szívét-lelkét, tehetségét beleadja, hogy megtudja a választ az egyik legnagyobb kérdésre: ki vagyok én? Mindezt úgy, hogy közben azért kidugja egy kicsit a fejét a saját sorsából. A legkisebb, az ember áll szemben a legnagyobbal, a felfoghatatlannal. És ha már a felfoghatatlan: úgy tudom, amikor az első űrhajósokat felkészítették, mindegyiküknek meg kellett tanulni néhány Puskin-verset fejből. Azóta tűnődöm ezen; nagyon tetszik. Talán azért volt erre szükség, gondolhatták valakik, hogy mikor az asztronauták kimennek az űrbe, ne bolonduljanak meg, ne veszítsék el magukat teljesen. Hát, szerintem ezért fontos a vers.” http://nol.hu/kultura/kivancsi-az-iro-pofajara-1538007

Jó pihenést, szép nyarat kívánunk minden verskedvelőnek!

A kutya első verse

Asztal alatt sűrű homály,
asztal alatt kincsesbánya,
rég feledett kéziratok,
közöttük a gazdi lába.

Mivel minden zugot elönt
a sok telefirkált papír,
ez meg milyen foglalkozás,
szegény gazdi egész nap ír!

Közben nyög meg sóhajtozik,
és füstöt fúj, mint a kémény,
ködös szemmel hova bámul,
dől belőle a sok élmény.

Jön a kutyám szimatolva,
ő most egy nagy nyomozó eb,
fölfedezi a világot,
és most az orrával főleg.

Megtelik az orrsövénye,
minden szagot külön választ,
csípőst, fanyart, dohost, szúróst,
felsorolni ki tudná azt?

Csodálatos szimatával
betalál az asztal alá,
futólagos üdvözlésként
a lábam puhán megnyalá.

Majd mint kinek megtelt orra,
s rájött, hogy van éles foga,
rágcsál, mar, tép a homályban
nagy szuszogva és morogva.

Én csak félig figyelek rá,
markában tart még az ihlet,
nem a lábam rágja, érzem,
hát akkor mit rágcsál itt lent?

Lenézek: a szája tele
rövid verssel, hosszú verssel!
Bűntudatos szemmel néz rám:
Most mi lesz, ugye nem versz el?

Rágd át magad, de ne nyeld le,
szólok, hátha beteg leszel!
A vers, hm, a lélek étke,
s jobb, ha te még kolbászt eszel!