Burns' Night

 Robert Burns, a 18. századi parasztköltő és dalnok, egyben a skótok halhatatlan hőse is. Születése napján, január 25-én, a britek minden évben egy hatalmas énekléssel, verseléssel és tánccal egybekötött vacsorával ünneplik meg a híres skót nemzeti bárd életét és munkásságát. A Burns Supper, a Burns-i vacsora, egy tipikus skót hagyomány, ami mára már az egész országban elterjedt. A megemlékezést a költő születésnapjának estéjén tartják, s lehet ez egy kisebb baráti, de akár egy hatalmas, ünnepélyes vacsora is, ínyencségekkel, dudásokkal és meghívott vendégművészekkel.

Az este általában a skótdudások köszöntőjével kezdődik, vagy Burns egyik lelkesítő versével.  A vacsora középpontjában a haggis áll, ez a tipikus skót étel, mely első ránézésre a mi hurkánkhoz hasonlít. A különbség az, hogy a haggis nem disznóból, hanem birkából készül, és nem bélbe, hanem gyomorba töltik a marhafaggyúval egybedarált szívet, májat, tüdőt, zablisztet. A falatozás után tánc következik, hajnalig ropják a skót táncokat. A vacsora után énekesek, zenészek és költők előadásában történeteket hallhatunk Burns életéről, akik olyan klasszikusokat is felidéznek, mint a My Luve is Like a Red Red Rose és a Tam O'Shanter. A hölgyeknek (lassies) mindig külön köszöntéssel kedveskednek. Elmaradhatatlan része az ünnepnek az Auld Lang Syne harsány eléneklése – hiszen ez Burns egyik leghíresebb műve, és egyben a szilveszteri hagyományok fontos része is. A különböző Burns Night ünnepek az országban mindenhol megrendezésre kerülnek. Ha valaki ezek után érdeklődik, elég ha felkeresi a helyi turista-információs központot, ahol megtudhatja, hol talál a közelben ilyen mulatságot. Általában a helyi pubban is összegyűlnek az emberek ezen az estén. Ha pedig az év egy másik szakaszában járunk az országban, akkor se csüggedjünk, inkább keressük fel a nagy költő lakhelyét, a Burns' House (www.dumfriesmuseum.demon.co.uk/brnsho.html)-t és az ott található híres múzeumot Heritage Centre (www.dumfriesmuseum.demon.co.uk/brnscent.html ) Burns hőn szeretett városában, Dumfries-ban.

Verseit eredeti nyelven is kölcsönözheti az Idegen Nyelvi Szakrészlegből.


Bródy naptár

BRÓDY Hírlevél

Mindig naprakészen a Bródy Sándor Könyvtár legfrissebb híreiből!

Tartalomátvétel

Fenntartónk

Eger város

Kapcsolat

Cím: 3300 Eger Kossuth L. utca 16.
E-mail: info@brody.iif.hu
Telefon: 36/516-595

Központi könyvtár nyitvatartás
hétfő: 13-18
kedd-péntek: 10-18
szombat: 10-16

További részlegeink nyitvatartása

Szakmai elismeréseink

 
 

 

 
 

 

Könyvtárközi kölcsönzés, online hosszabbítás

EBSCO eBooks

 

E'mese vár

Blogok

A Zenei Gyűjtemény blogja