Főoldal

Ez a gyűjtőoldalhoz tartozó tartozó tartalmakat tartalmazza.

Mesekosárral Tófalun

A tófalui könyvtárba 25 csivitelő óvodással érkeztek az óvónénik. Beszélgettünk a tavaszról, az ünnepekről, kinek mi a legkedvesebb ünnepe. Szóba került névnap, születésnap, a cinege ünnep :), és természetesen a húsvét is. Meséltünk a virághétről és a virágvasárnapról - nagyon örültek, hogy még egy ilyen szép ünnepünk is van húsvét előtt. Megismerkedtek a ’’kiszézéssel” egy énekes játék formájában, majd meghallgatták a Kisgömböc című népmesét.

Helyi értékeink

"könyvek közé illeszkedve teremtsek magamnak jövőt" (Gárdonyi Géza)

Először a könyvtárban - Makláron

A maklári általános iskola második osztályosai idén márciusban látogattak el először együtt a könyvtárba. Sokuknak mégis nagy helyismerete volt már, hiszen voltak köztük, akik szüleikkel már többször is jártak ott. Először bejárták a teljes könyvtárat, elolvasták a feliratokat, majd birtokba vették a gyereksarkot.

Könyvekbe zárt egészség Nagytályán

Eljött az év harmadik hónapja a Kikelet hava. Újabb gyógynövényes turnéra indultunk kollégámmal. A tudás házában összegyűltek Nagytálya híres-neves lakói. A könyvtári találkozón a falu első embere is részt vett, és a falu polgáraival együtt lelkesen kóstolgatta és kortyolgatta a gyógyító nedűket.

Csókolom, Pókmajom! a novaji könyvtárban

Csókolom, Pókmajom! címmel tartott rendhagyó irodalomórán vettek részt a második és harmadik osztályosok a novaji könyvtárban március 26-án. Az igencsak jól együttműködő, kis könyvtárlátogatók kortárs magyar és svéd gyermekversekkel ismerkedtek. A gyermeklélek problémáit sok szeretettel és kedves humorral, derűvel és nyelvi leleményességgel megjelenítő verseket mindannyian szívünkbe zártuk.

Tarnaszentmáriai kakasok

Az unalmas, szürke, beteges tél után újraindult a mesekör Tarnaszentmárián.
A márciusi találkozón a Pityke és a kökény című mesét hallgatta meg a falu apraja-nagyja, majd kakasos versikéket tanultunk és tyúkocskákat készítettünk. Sőt: tojástartó tyúkanyó is készült. A bütykölés, színezés, vágás, ragasztás közben a Kolompos zenéjét hallgattunk, almát ettünk, meg kölesgolyót, és beszélgettünk... és jól éreztük magunkat.

Klasszikusok popritmusban Erken

Klasszikusok popritmusban elnevezésű multimédiás ének-zene foglalkozás célja az volt, hogy közelebb vigyük az erki 5. és 6. osztályos gyerekekhez a komolyzenét könnyűzenei adaptációkon keresztül. A játékos bemutatkozás után megnéztünk egy videót, ahol komolyzenei dallamokra ismert mai popslágerek szövegeit énekelték, a gyerekeknek kellett a mai sztárokat felismerniük. Időbeli utazásunkat a barokk zenénél kezdtük.

Humor a zenében Tarnamérán

Tüneményes óvodások vettek részt a tarnamérai könyvtárban Humor a zenében foglalkozásunkon. A játékos bemutatkozás után bemelegítésként zümmögtünk, majd vonatoztunk egyet a Megy a gőzös hangjaira egy vállalkozó kedvű óvodás masinisztával. Vicces zenélő állatok képét rakták ki ügyesen online puzzle segítségével, majd a "lég" hangszereket utánoztak pantomimszerűen.

Sarudon humorizáltunk

A sarudi könyvtárba jókedvű harmadik és negyedik osztályos tanulók érkeztek a Humor a zenében foglalkozásunkra. Zümmögéssel melegítettünk, majd vicces bemutatkozás után egy kisdiák vezényletével vonatoztunk egyet a Megy a gőzös dallamára. "Lég" hangszereket utánoztunk, a gyerekeknek el kellett mutogatniuk egy hangszert, a többieknek pedig kitalálni, úgy mint léggitár, léghegedű, légdob stb.

Humor a zenében Nagyrédén

VonatozásA nagyrédei Könyvtári, Információs és Közösségi Helyen tündéri első és második osztályosok élvezték a Humor a zenében foglalkozásunkat, ahol játékos bemutatkozás után vonatoztunk egyet a Megy a gőzös hangjaira egy kisdiák vezényletével, majd arról beszélgettünk, hogy milyen hatással van a zene a hangulatunkra és lelkiállapotunkra.

Feliratkozás RSS - Főoldal csatornájára