VÁCZI ESZTER QUARTET: Eszter kertje

Váczi Eszter orgánuma és habitusa hallatlanul jól illik a finom és érzékeny, a költőiségtől szinte túlcsorduló muzsikához, hiszen már a Jazz+Azban is az ő fátyolos hangján szólaltak meg a legszebb, igazán szívhez szóló dallamok, önálló együttesével pedig, ha lehetséges, még inkább kiteljesedett. Saját albumain pedig még személyesebbek és elegánsabbak lettek dalai, melyek megszületéséhez szerzőként is hozzájárult, s ily módon sokkal inkább a saját, szívéhez érezhetően igencsak közel álló teremtményei, gyermekei. Az album hangulatát rögtön meghatározza a tradicionálisan jazzes, ráadásul vibrafonnal légiesebbé varázsolt „Így utazom”, melynek ritmusa és témája is a gyökereket idézi, mivel az utazás, a vonatok zakatolása egykor szinte egyet jelentett a Union Pacific Railroad vasútvonalai által behálózott Egyesült Államok zenéjének végtelennek tetsző távlataival és lüktetésével. A legkülönlegesebb kompozíció mégis a rögtön erre rákövetkező „Emlékezz rám”, ez a nagyzenekarral megszólaló, kifejezetten szentimentalizmusba hajló, mégsem giccses szerzemény, ami, ha pár évtizeddel, a rádió Music Televison általi trónfosztása előtt születik, kétségtelenül örökzölddé vált volna. A sanzon-vád egyértelműen az Edouard Baerrel, franciául előadott „Carrousel” esetén alapul, hiszen a dalt bármelyik párizsi énekesnő megirigyelhetné Váczi Esztertől, míg a leginkább önironikus, amolyan Heltai Jenő-féle alanyi költészettel rokon szám az albumot lezáró blues, a „Se rossz,se jó”. De Váczi Eszternek nem kell attól tartania, hogy bármi hiányozna belőle, hiába énekli, hogy: „Én jó családból jöttem, nem az utca állt mögöttem […] Ettől – azt mondják – kevesebb vagyok, hisz az utca hangján szólnak a nagyok, s hihetőbb mindig a dal, mit az élet szennye takar.” Mert bizony a jó mindig jó marad, és a cizelláltság nem bűn, az utca hangja pedig sokszor csupán a drog, az erőszak és a zabolátlan, alpári szexualitás fertőjét tárja elénk – márpedig ez nem feltétlenül, vagyis többnyire egyáltalán nem vonzó és nem értékes. Nincs semmi baj tehát a kifinomultsággal és a műveltséggel, sőt. A Jazz+Azos, rengeteg elemében Dés László hatását mutató múltat letagadni sem volna érdemes, mert a „Most még” jazz-funkjában (a maga remek kis gitárszólójával) meg az „Akinek könnye is volt elég” kissé elvont akkordmenteiben egyaránt felsejlenek e korábbi tapasztalat maradványai. A bossa novás, latin ihletés ugyanakkor legjobban az „Isten veled” és az „Ott leszek” című szerzeményekben mutatkozik meg letagadhatatlanul. Ám minden egyes dal megérdemli a figyelmet, vagy az ötletes megoldások, vagy az eltalált szövegek, vagy a nívós hangszeres játék és szólók, de mindenekelőtt Váczi Eszter összetéveszthetetlen stílusa miatt. Nagyon magyar, és nagyon jó. Az új album dalai éppúgy nagyszerűen szólhatnak a koncertszínpadon, mint ahogy otthon, a nappaliban, odafigyelve vagy épp kellemes, borozás közbeni háttérzeneként. (forrás: Ekultúra)

Tracklista: