A hónap verse 2014. szeptember - Kosztolányi Dezső: Őszi reggeli

Kosztolányi Dezső: Őszi reggeli

Ezt hozta az ősz. Hűs gyümölcsöket
üvegtálon. Nehéz, sötét-smaragd
szőlőt, hatalmas, jáspisfényü körtét,
megannyi dús, tündöklő ékszerét.
Vízcsöpp iramlik egy kövér bogyóról,
és elgurul, akár a brilliáns.
A pompa ez, részvéttelen, derült,
magába-forduló tökéletesség.
Jobb volna élni. Ámde túl a fák már
aranykezükkel intenek nekem.

Ezt hozta az ősz. Pompát, szépséget, finom gyümölcsöket. A világ szép és gazdag, vegyük észre. Nem boldogság, ha a szőlőt sötét-smaragdnak, a körtét jáspisfényűnek, a vízcseppet brilliánsnak látjuk? Ez a pompa, ez a szépség itt van, ha mi itt vagyunk de itt marad akkor is, ha már nem látjuk, ha már nem leszünk. Részvétlen és derűs, azaz közönyös irányunkban. A világ szépségeit élvezhetjük ugyan, de az élet törvényei tőlünk függetlenül léteznek. Meg kell tanulnunk elfogadni ezeket a törvényeket akkor is, ha jobb volna élni. A végesség szomorúsága mindig, mindenben benne van (nehéz, sötét, elguruló, eliramló). A halál nem félelmetes, aranykezekkel int felénk. A halál szükségszerű. Ott „tul a fák” már intenek – már nincs folytatás,  nincs tovább. Csak a múlt van és a jelen, amit megélhetünk (hozta, iramlik, elgurul, intenek, derült, tündöklő, magába-forduló). A visszatérésre nincs lehetőség. Az ősz arra figyelmeztet, hogy éljük át az élet szépségeit itt és most. Az élet részeként, bölcs nyugalommal fogadjuk az elmúlást.