2018. decemberi CD újdonságok

 

 

 


Álomutazó (mesemusical) L 12487

AWS: Fekete részem L 12498

Decemberi újdonságok

Raphaelle Giordano: Az a nap, amikor az oroszlánok salátát fognak enni
Hogyan győzzük le saját magunkat, és fordítsuk a javunkra azt a tulajdonságunkat, amely a legzavaróbb bennünk?
Az oroszlánok nem finomkodnak.
Uralkodnak mások felett: dühödt autóvezető, finoman lenéző házastárs, hatalomittas főnök, aki mindent jobban tud...
Ezt nevezi Romane ,,erősebb kutya szindrómának."
A harmincas, munkájának elkötelezett Romane azért hozta létre a cégét, hogy csoportterápiáin alapjaiban segítsen megváltoztatni a mentalitásukat. Az új csoportban nagyon érdekes esetek gyűltek össze, köztük Maximilian Vogue, a híres üzletember. Őrülten karizmatikus, de az egoista ,,erősebb kutya" minden zavaró jellemzőjével. Vajon Romane-nak sikerül rávezetnie, hogy érzékenyebben, másokat tiszteletben tartva juttassa érvényre belső erejét? 
Egy biztos: nem lesz könnyű dolga...
Hogyan tudjuk megtalálni azt a belső utat, amely megtanít uralni a saját életünket?
Erre a kérdésekre is megpróbál választ adni új regényében Raphaëlle Giordano, aki már több, mint 2 millió olvasó életét tette boldogabbá. 

Decemberi szakkönyv újdonságok

Derry Brabbs: Zarándokutak - Európa legnagyobb zarándokútvonalai
Színes, gyönyörű képekkel illusztrált ismeretterjesztő könyv Európa legnépszerűbb zarándokútvonalairól és az úton található templomokról, műemlékekről, városokról. 
Egyszerre olvasható gyönyörű útikönyvként, kedvcsinálóként leendő utazáshoz és a zarándokok spirituális kalauzaként is. Megismerhetjük az útbaeső városok és régiók törtémelmét, a fontosabb templomokat építészeti, művészettörténeti szempontból is elemzi. Dús, tartalmas szöveg!

Hogyan találkoztam magammal, miközben körbebicikliztem a földet?

Szabó Ádám fotókkal illusztrált előadása

Szabó Ádám, akit a legtöbben csak Szalagnak hívnak, a 3 évig tartó Föld körüli bringás útjáról tart előadást, élményeiről, tapasztalatairól, és érdekességekről mesél. 10 éve dédelgetett álma vált valóra az utazással. „Bár a teljes bizonytalanra nyitottam ajtót, tudtam, hogy végig fogom csinálni, és az út közben tapasztaltakat tanítómnak fogadom majd” – írta Ádám. 

TESTVÉRVÁROSI KULTURÁLIS KAPCSOLATFELVÉTEL

2018. december 7-én Eger Megyei Jogú Város kulturális delegációjának tagjaként az egri Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárból Tőzsér Istvánné igazgató, valamint Farkas Márta szervezési igazgatóhelyettes szakmai látogatást tettünk a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. 

A testvérvárosi kulturális kapcsolatfelvételről bővebben ITT olvashat. 

 

Német társalgási klub - Elias Vennevalddal

deutschCsatlakozzon Elias Vennevaldhoz, beszélgessen, csevegjen aktuális témákról németül. Eltérő nyelvi szint nem akadály, részvétel ingyenes.
2018. december 18-án 16.00-tól várjuk az érdeklődőket a könyvtár Zenei és idegen nyelvi gyűjteményében.
Wilkommen ist jeder, der Lust hat!

Egy sima, egy fordított : Bernhard Schlink: Olga - magyarul Szijj Ferenc fordításában

olga„Nem tartóztatlak,” írja Olga egyik, Herbertnek szóló levelében. „Tudom, hogy nincs maradásod, csupán annyit írok, hiányozni fogsz nekem.”

Idegen nyelvű újdonságainkból ajánljuk - 2018. december

flushVirginia Woolf: Flush
A Flush olyan életrajzi regény, amely főhőse egy cocker spániel. Az emberi érzelmekkel, gondolkodással felruházott „kotnyeles” spániel félig igaz, félig kitalált története nagyon tetszik az olvasóknak, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy Virginia Woolf legnagyobb példányszámban eladott könyve éppen ez a regény.

Csendes éj

Szeretettel meghívunk minden kedves Olvasónkat adventi közös dalolásra, ahol Csendes éj címmel Lázár Attila bábszínész-zenész és tanítványainak előadását élvezhetik meghitt ünnepváró hangulatban.

Helyszín: Zenei és idegen nyelvi gyűjtemény (Eger, Kossuth u. 18)
Időpont: 2018. december 20. (csütörtök) 16:30

TiniZug újdonságai decemberben

Bródy naptár

BRÓDY Hírlevél

Mindig naprakészen a Bródy Sándor Könyvtár legfrissebb híreiből!

Fenntartónk

Eger város

Kapcsolat

Cím: 3300 Eger Kossuth L. utca 16.
E-mail: info@brody.iif.hu
Telefon: 36/516-595

Központi könyvtár nyitvatartás
hétfő: 13-18
kedd-péntek: 10-18
szombat: 10-16

További részlegeink nyitvatartása

Szakmai elismeréseink

 
 

 

 
 
 

 

Könyvtárközi kölcsönzés, online hosszabbítás

EBSCO eBooks

 

E'mese vár

Blogok

A Zenei Gyűjtemény blogja