Bródy Sándor Megyei Könyvtár

Idegen nyelvi újdonságainkból ajánljuk - 2019. január

mrsdallowayVirginia Woolf: Mrs. Dalloway

A kő marad! - Szíki Károly Wass Albert estje

A Magyar Kultúra Napjára

Részletet mutatunk a Wass Alberttel készült portréfilmből. Megszólalnak azok az írások, melyek erre az alkalomra íródtak. Átadásra kerülnek a Wass Albertet olvasok pályázat díjai. Bemutatásra kerülnek azok a rekvizitek, melyeket Wass Alberttől kapott Szíki Károly. A rendezvény végén koccintásra kerül sor.

Közreműködnek:
Patkós Attila, Bodor Sarolta, Gál Elemérné, Csatáné Bartha Irénke, Holló József, Kasza Márton Lajos

Nagypál Ákos: Titkos manók tánca

Kötetbemutató és emlékest

Nagypál Ákos (1974-2017) riporter, az egri közélet sokak által ismert és sokak által szeretett szereplője volt. Verseskötete posztumusz került kiadásra idén, amelyet Lisztóczky László irodalomtörténész és Molnár Ferenc középiskolai tanár mutatnak be.
 

Tátrai S. Miklós: Rejtélyek-emlékek-szerelmek

Második novelláskötetének bemutatója

„Sosem ülök le a számítógép klaviatúrája elé azzal a szándékkal, hogy "na, akkor most írok valamit".
Csak akkor kezdek hozzá az íráshoz, ha úgy érzem, motoszkál,
vagy éppen dübörög bennem valami, amit el szeretnék mesélni, mondani,
amellyel üzenni szeretnék másoknak.”
(Tátrai S. Miklós)

Közreműködik: Bodó Boglárka könyvtáros

2019. január 17., csütörtök 16.30 óra

A hónap verse 2019. január - Szabó Magda: Január

januárA tó beállt, a tó türelmes,
bólint, ha a tél szól neki,
ám a patak nem engedelmes,
az fut, ha a fagy kergeti,
s mikor fehér inát harapják
a jég fogai, felkiált;
visszarengik ringó haragját
az aranyszemű vadlibák.
 
A hegy alját levágta a
köd fodros szélű kése: csak
a csúcs beszédes vonala,
a vár falai látszanak,
 
a pára tartja tenyerén,
a semmin űl a csúcs, a rom,
egy felleg kusza szövetén,

Januári szakkönyv újdonságok

Zacher Gábor: A Zacher 2.0 - Mindennapi függőségeink
Az első Zacher-könyv megjelenése óta eltelt nyolc évben sok minden megváltozott úgy a sokak által kedvelt sürgősségis és toxikológus háza táján, mint a világban. A kábítószer-piaci robbanás, a számtalan új drog megjelenése komoly kihívás elé állítja a szakembereket, és az alkohollal összefüggő esetek száma sem akar csökkenni. ,,A Zacher" olyan új, azóta fel- és elismert szenvedélyekről is mesél, mint az okostelefon-függés és a Snapchat-diszmorfia, de vet egy pillantást a múltba is. Kendőzetlenül elénk tárja: ha tudatmódosító szerekről volt szó, bizony eleink, köztük kiváló művészek sem voltak képesek mindig kimondani a hárombetűs varázsszót, a ,,nem"-et.
A tőle már megszokott könnyedséggel és humorral fűszerezve bepillantást enged kedvenc területére, a kézzelfogható mérgek és a mérgező (virtuális) függések világába, hogy közelebb kerülve hozzá, többet értsünk abból, miért érdemes nemet mondani - és felhívja a figyelmet arra, hogy léteznek jó függések is: ha rajta múlna, mindannyiunkat elküldene futni!

Vesna Cipcic festmény kiállítása

Szeretettel meghívunk a híres szerb színésznő, a "Forró szél" című sorozatból Surda feleségeként megismert Vesna Cipcic kiállítására.
A színésznő számos fellépése és szereplése mellett levetve magáról a szerepeket, új bőrbe bújva kikapcsolódásként bohóc figurákat fest. Az életigenlő képek magukkal ragadnak és feltöltenek, játékos életszemlélettel nézünk szembe nehézségeinkkel, és lépünk át a következő évbe, 2019-be!

Megnyitja:

Könyvekben gazdag karácsonyt kívánunk!

"Karácsony ünnepén
az a kivánságom
Legyen boldog mindenki
ezen a világon.
Itt is, ott is mindenütt
legyen olyan béke,
mint amilyen bent lakik
az emberek szivében."
(Pálfalvi Nándor)

2018. decemberi CD újdonságok

 

 

 


Álomutazó (mesemusical) L 12487

AWS: Fekete részem L 12498

Decemberi újdonságok

Raphaelle Giordano: Az a nap, amikor az oroszlánok salátát fognak enni
Hogyan győzzük le saját magunkat, és fordítsuk a javunkra azt a tulajdonságunkat, amely a legzavaróbb bennünk?
Az oroszlánok nem finomkodnak.
Uralkodnak mások felett: dühödt autóvezető, finoman lenéző házastárs, hatalomittas főnök, aki mindent jobban tud...
Ezt nevezi Romane ,,erősebb kutya szindrómának."
A harmincas, munkájának elkötelezett Romane azért hozta létre a cégét, hogy csoportterápiáin alapjaiban segítsen megváltoztatni a mentalitásukat. Az új csoportban nagyon érdekes esetek gyűltek össze, köztük Maximilian Vogue, a híres üzletember. Őrülten karizmatikus, de az egoista ,,erősebb kutya" minden zavaró jellemzőjével. Vajon Romane-nak sikerül rávezetnie, hogy érzékenyebben, másokat tiszteletben tartva juttassa érvényre belső erejét? 
Egy biztos: nem lesz könnyű dolga...
Hogyan tudjuk megtalálni azt a belső utat, amely megtanít uralni a saját életünket?
Erre a kérdésekre is megpróbál választ adni új regényében Raphaëlle Giordano, aki már több, mint 2 millió olvasó életét tette boldogabbá. 

Feliratkozás RSS - Bródy Sándor Megyei Könyvtár csatornájára