Márciusi szakkönyv újdonságok

Bod Péter - Szilágyi-Herman Erzsébet: Barátom Kim Ir Szen 
"- Megérdemlem én ezt? - fordult hozzá a nő. - Miért ne? - kérdezett vissza a politikus. - Mi mégsem állunk egy oldalon - válaszolta a nő, aki Nyugat-Európa egyik legdemokratikusabb és leggazdagabb államából érkezett, és a legcsekélyebb vonzalmat sem érezte a kommunista tanok és nézetek iránt. Különös feleletet kapott: - Barátok között ez nem számít." Ez a fogalmazási mód még akkor is árulkodó, ha mögötte nem feltétlenül őszinteséget kell keresni (bár teljességgel ezt sem lehet kizárni), hanem inkább taktikai szándékot. A politikusnak saját egészsége érdekében óriási szüksége volt az asszonyra. Betegsége évek óta kínozhatta, fájdalmainak megszüntetője a Svájcból érkezett asszony volt. Nem akarta elveszíteni gyógyítóját.
Mit tesz az ember, ha egy koreai utazásról kiderül, hogy annak végcélja nem Szöul, hanem Phenjan? Mit tesz a világ elsőszámú nyirokmasszázs-specialistája, ha kiérkezve Észak-Koreába megérti, valójában nem azért utaztatták ide, hogy tanítson, hanem azért, hogy egy "idősebb, beteg urat" gyógyítson. Mit tesz ebben a vadidegen környezetben és az Európától olyan távoli országban egy Svájcból érkezett hölgy, ha a helyi tévét bekapcsolva egyetlen pillanat alatt nyilvánvalóvá válik számára, hogy az azt megelőző napokban nem mást kezelt, mint az ázsiai remetekirályság mindenható vezetőjét, Kim Ir Szent?

Boldizsár Ildikó: Életválságok meséi - Mesekalauz útkeresőknek

,,Minden élethelyzetben egy történetben vagyunk - s ha szerencsénk van, ez a történet a sajátunk. A bajok akkor kezdődnek, ha mások történetét kezdjük el irigyelni, és az ő történetüket akarjuk a sajátunkként megélni. Vagy akkor, ha saját mesénkben kimerülnek a továbblépési lehetőségek, netán eltévedünk benne, nem ismerjük fel segítőinket és ellenfeleinket, sőt össze is keverjük őket... Ilyenkor átírhatjuk a történetet vagy átléphetünk egy másikba. Szabadságunkban áll dönteni arról, hogy melyik történetet akarjuk mintaként, követendő példaként magunk elé állítani. Mint ahogy arról is szabadon dönthetünk, hogy milyen legyen a mi történetünk: reprodukáljunk és kövessünk egy már meglévőt vagy létrehozzunk egy sajátot? Mindkettőben sok lehetőség rejlik. A meseterápiában úgy segítjük ezt a folyamatot, hogy több síkon is kapcsolatot keresünk a hagyományban fennmaradt szövegekkel: élővé, sőt mindennapi gyakorlattá tesszük a történetekbe zárt üzeneteket.

Aki beteg - orvoshoz fordul. Gyógyulni akar, az orvos pedig gyógyítani. A közös munkálkodás, a betegség "legyőzésének" harci mámorában azonban többnyire egyikük sem teszi föl a kérdést: mit jelent a betegség? Miről árulkodik a tünet? Ez a könyv éppen ezekre a kérdésekre keresi és adja meg a maga sajátosan új válaszait.
Minden betegség valamilyen lelki konfliktus testi megjelenési formája - állítják a szerzők. Gyötörjön bennünket akár fogfájás vagy bélhurut, asztma vagy reuma, viszketegség vagy magas vérnyomás - mindezek hátterében lelki problémák állnak. Sőt, még az országúti balesetek sem történnek "véletlenül"! A cél tehát nem csupán a betegség "meggyógyítása", nemcsak a fizikai-fiziológiai működésünkben bekövetkezett "hiba" kijavítása, hanem a betegség szimbolikájának feltárása és a páciens alapvető problémájának megoldása.
Az út a teljességhez azokhoz szól, akik valóban szembe akarnak és mernek nézni önmagukkal - betegségükkel és azzal, amiről ez a betegség árulkodik. A betegségek tünetei ugyanis kivétel nélkül mélyebb értelmet hordoznak, a lelkünk üzeneteként arra ösztönöznek, hogy a teljességhez vezető útra lépve rátaláljunk önmagunkra.
A klasszikus szerzőpáros, Thorwald Dethlefsen és Ruediger Dahlke könyve első megjelenése óta sem veszített igazságából és népszerűségéből. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a könyv több mint egymillió példányban kelt el világszerte. 
 
Hogyan élhetünk igazán beteljesült életet - akár a nyilvánosság előtt, akár a saját környezetünkben? Aligha van olyan kérdés, amit manapság gyakrabban tennénk fel, mind a magánéletben, mind a szakmai életben. Tudományosan bizonyított, hogy nem külső tényezők tesznek boldoggá, hanem elsősorban a saját belső tartásunkon múlik a sikeres élet. Az introvertált emberek azonban alapvetően más beállítottsággal rendelkeznek, mint az extrovertált személyiségek: az extrókkal összehasonlítva különleges erősségekkel, de speciális akadályokkal is bírnak, amelyek végső soron döntő szerepet játszanak abból a szempontból, hogy boldognak érzik-e magukat. Sylvia Löhken bestseller író, A csend ereje könyv szerzője bemutatja ezen erősségeket és akadályokat, miközben új könyvében arra bátorítja az introvertáltakat, hogy saját hajlamaik, szükségleteik és erősségeik szerint éljenek. A szerző számos tanulságos történettel, rengeteg praktikusan bevethető gyakorlattal és teszttel, élménybeszámolóval segít abban, hogyan fordíthatják az introvertáltak előnyükre az erősségeiket, és miként tanulhatják meg kezelni az akadályaikat. Boldogok ugyanis csak akkor leszünk, ha képesek vagyunk saját kezünkbe venni a sorsunkat.
 
A pszichológus szerző az anya-gyerek kapcsolat azon buktatóiról ír a szoptatástól a testvérváráson át a párkapcsolati konfliktusokig, amelyekről többnyire nem szólnak a divatos kézikönyvekben, a sokat látogatott internetes csevegőoldalakon. A könyv kulcsszavai: szeretet, bizalom, őszinteség, hitelesség, következetesség, illúziómentesség. Ezekre van mindenekelőtt szükségünk, ha nem tökéletes anyák, hanem elég jó anyák akarunk lenni.
 
Ez a kötet a Hadtörténeti Múzeum leggazdagabb gyűjteményi anyagába, az első világháború írásos, képi és tárgyi emlékeibe enged különleges bepillantást magyar szemszögből. Az 19141918 között dúló világháború centenáriumára elkészített állandó kiállítás válogatott műtárgyainak bemutatásával az intézmény munkatársai a háború különféle aspektusaival ismertetik meg az olvasót. A könyv lapjain megelevenedik a harctér és a hátország, felvillannak a háború legjelentősebb mozzanatai, és megjelennek az öt háborús esztendő főszereplői: ismert és kevésbé ismert vagy éppen elfeledett hősök, katonák és civilek, férfiak és nők.
A száz évvel ezelőtt történtek ebben a könyvben minden esetben egy-egy tárgyban, dokumentumban vagy képben öltenek testet: mesélnek a fegyverek, egyenruhák, személyes tárgyak, egyedi és tömegcikkek, kézzel írt és nyomtatott sorok, művészeti alkotások.
 
Ajánljuk a könyvet minden, saját és környezete egészségére érzékenyen figyelő személynek, maga és mások megsegítésére. A könyv oktatóanyagként is jól használható, középiskolai biológiatanárok, egészségügyi szakdolgozók, egészségfejlesztők szakképzéséhez.


Forrás: Libri
 
Kategória: 
Könyvtári ajánló - Bródy: 
Hírek: