Új történetek, új kalandok - nem hagyjuk unatkozni novemberben sem!

Budapest legrangosabb útvonaláról szól Az Andrássy út körül címû tanulmánykötet. Megtudhatjuk belõle, hogyan alakult ki és miért szûnt meg itt Pest legkorábbi villanegyede, mennyit nyert gróf Andrássy Gyula az út területének kisajátítása során, vagy azt, hogyan jött létre a fõváros elsõ mûvésztelepe, és kik voltak a lakói. Részletes betekintést kapunk a kor egyik leggazdagabb magyar polgárának otthonába, amelyben minden tárgy azonos szellemben készült, a legmagasabb mûvészi színvonalat képviselve. A könyv végigvezet az úton, miközben kisebb-nagyobb kitérõket tesz nemcsak térben, a környezõ mellékutcákra, hanem a témákban is. Bemutatja a megépült, majd idõvel átalakított épületeket, építtetõiket és tervezõiket, de szól a késõbbi lakókról is. Mágnások és nagypolgárok, mûvészek, írók, köztük Jókai Mór, tudósok, politikusok vonulnak el elõttünk, megjelennek a mindennapi életben, jelmezes mûvészestélyeken vagy éppen örökösödési ügyekben. Mégsem pletykás könyv ez a kötet, hanem építészet- és társadalomtörténet. Hiteles levéltári dokumentumok alapján tárja fel mindezt, bebizonyítva, hogy a száraz adatok mögött maga az élet lüktet, egy épület alaprajzából egy különös család legintimebb titkai fejthetõk fel. A tudományos alaposság érzékletes leírásokkal párosul, és azzal a finom, enyhén ironikus felülnézettel, amely belehelyezi ugyan az olvasót a korba, de egyben egy kis távolságot is tart tõle. A kötetet dokumentumok, tervrajzok, egykori és új, színes fotók teszik teljessé.

Bambi a rengeteg legmélyén, mogyorócserjék, som- és kökénybokrok, magas juhar- meg bükkfák védte zugban született. A kis õz botladozó lábakkal indult el az erdõ úttalan útjain, és mind távolabb merészkedett. Bambival együtt tanul meg az olvasó önfeledten játszani és száguldani, élvezni a szabadságot. De megtanulunk félni is és keserûen tudomásul venni minden élet halandóságát. Salten költõi prózája egyszerre szól gyermekekhez és felnõttekhez - mindannyiunk okulására és gyönyörûségére.




A cigányok mágiája és jövendõmondó eljárása
Jelen mû a cigányok körében használt ceremóniák, és szokások gyujteményét foglalja össze, melyek a jövendomondással, a boszorkány gyógymódokkal, a szerelmi bájitalokkal és más boszorkányságokkal állnak kapcsolatban, olyan anekdoták és példák alapján, melyeket vagy nem ismernek igazán az olvasók, vagy személyes tapasztalatokból származnak. Ebben a néhány évben, mióta az Etnológia és az Archeológia hatalmas inspirációt kapott, és a folklóron keresztül kiszélesítette hatáskörét, minden egy olyan témához tartozik, melyet sokkal nagyobb érdeklõdéssel, és még ennél is nagyobb haszonnal tanulmányoznak, mint akkor, mikor erõtlen, félig hívõ, félig kételkedõ szellemmel muvelték, mely a valóságban inkább egy mese, mint indok volt. Határozottan azért kutatunk, hogy rátaláljunk a teljes igazságra, mely a materializmuson, a spiritualizmuson vagy azok identitásán alapszik, és csodálattal állunk azelott, hogy a csoda és a rejtély, valamint a költészet birodalma kapcsolatban áll azzal, amit mi bizonytalanul "mágiának” hívunk, melyet nem lehet kimagyarázni, vagy eltávolítani, és mely egyre nagyobb lesz, ahogy elõre haladunk tanulmányainkban, mely nem csupán egy felhõ ország, egy nagyszeru ország, hanem a valóság azon országa, ahol a tudomány embere, ki egykor csupán megvetette ezeket, a gondolatokat elhagyottá válik. A hipnotizmus sokkal nagyobb csodákat mutatott meg nekünk annál, mint amiket a régi korok varázslói, vagy a modern világ hipnotizálói valaha is megállapíthattak. A memóriát, mely Platón szerint a gondolat alapja, egykor egy meghatározott mennyiség volt, de mostanra ezt a mennyiséget napjaink pszichológiája gyakorlatilag a végtelenségre szélesítette ki (ha ez a szó nem túl merész), és tökéletes fejlodése az intellektussal azonos, és így nyíltan látjuk magunk elott azt az erõt, hogy olyan dolgokat mutassunk be, melyeket egykor csodának tartottak.



Címzett ismeretlen
A Címzett ismeretlen címû színdarabot legelõször 2005-ben láttam Amszterdamban, Brendele Hertzberger zsidó színházában. A könyvrõl, amelynek alapján a színdarab készült, nem tudtam. A darab akkora hatást tett rám, hogy azonnal utánanéztem a szerzõnek, és a könyv sorsának. Lenyûgözött, hogy az írónõ, Kathrine Kressmann valahol a világ végén, az amerikai Oregon államban már 1938-ban ilyen világosan látta a fasizálódás rejtett mechanizmusát. Azon viszont elcsodálkoztam, hogy a könyvet számtalan nyelven - a katalántól a portugálig - kiadták, a világ számos színházában elõadták, de Magyarország mindebbõl kimaradt. Azonnal lefordíttattam, és rendezõt kerestem hozzá.
2008 szeptemberében, a könyv megjelenésének 60. évfordulóján mutattuk be a darabot a Spinozában, s azóta - a legnagyobb örömömre - egyfolytában nagy sikerrel megy.



Félelmünknek végre vége
Tanulságos állatmese - akár gyerekeknek is.
Egy félreértés következtében az állatok elhiszik, hogy a farkas tud repülni. A róka és a talpnyalók segítségével a csodaerejûnek vélt farkas lassacskán az erdõ ura lesz. Kialakul a rendszer, amelyben mindenki megfigyel és megfigyelt…
Ha Orwell állatmesét írt volna, ez a könyv lenne az eredmény.





Itt élned kell...
Alapjában egyetértek Illyés Gyulával: magyarok mindazok, akiknek magyar az anyanyelvük és magyarnak vallják magukat. Ebben a sokat gyötört országban tán még azt tenném hozzá: ... és aki magyarul álmodik. nekem persze mindebbe belekívánkozik az is, hogy vállalnia és képviselnie kell a magyar történelmet, hagyományokat, szokásjogokat, mindazt, ami a mi sajátosságunk.








A maják kincse
A maják kincse címû – filmforgatókönyvbõl készült – "színes mese" szereplõi meglepõ-izgalmas eseményekkel kápráztatják el az olvasót. Miközben egy különös szerelmi háromszögnek vagyunk tanúi, bepillanthatunk a lázas 20. század kincsvadászainak hol kegyetlenül veszélyes, hol megmosolyogtatóan esetlen életébe, de sokat megtudunk az õsi közép-amerikai kultúrák hiedelemvilágáról is.




A Leonardo-kézírás
Anna, a regény fõhõse gyerekkora óta tükörírással ír, amitõl a beavatatlanok „elszédülnek”. Remek érzéke van a matematikához és a fizikához, zseniális cirkuszi artista, ügyes kaszkadõr, és mindent tud a tükrökrõl, amit tudni lehet róluk. Anna látja a múltat és tudja a jövõt. Kijev, Moszkva, Frankfurt, Indianapolis, Montreal – szabadon szárnyalva, mint a madár, akaratán kívül olyan információk birtokába kerül, amelyekrõl nem szeretett volna tudni. Éppen ezért gyûlöli önmagát, és azt, aki vagy ami megáldotta ezzel a tulajdonsággal. Anna egy ember, aki nem akart különleges lenni. Egy nõ, aki elutasította az égi adományt.



Sartoris
"... A Sartorist, harmadik regényét Sherwood Andersonnak ajánlotta Faulkner. Nem véletlenül. Az akkor már híres író, a pályakezdõk (Hemingway, Faulkner) patrónusa ezzel a tanáccsal bocsátotta el a fiatal délvidékit az 1920-as évek New Orleans-i bohémiájából: »Te vidéki gyerek vagy; igazában nem ismersz mást, mint azt a kis földdarabot ott Mississippiben, ahonnan származol. De ez nem baj. Az is Amerika. Ha ezt az alig-ismert összetevõt kivennénk belõle, az egész összeomlana, mintha egy téglát kihúznánk a falból.«
Faulkner szót fogadott. Hazament a Lafayette megyei Oxfordba, ahol felnõtt, ahol most nevezetes családjának selejtes sarjaként alkalmi munkák bérébõl tengõdött, és 1927-re megírta a Sartoris-regényt akkor még Lobogók a porban (Flags in the Dust) címmel.
Ebben fedezte fel a valóságból apokrifiává átlényegített mitikus földdarabot, Yoknapatawpha megyét, székvárosát, Jeffersont és népességét, fehér és fekete lakóit. A késõbbiekben 15 regényt és 27 novellát telepített ide.
Ez a könyv tehát jó alkalmat kínál, hogy az olvasó megkezdhesse Yoknapatawpha felfedezését. Mármint a beavatatlan olvasó, aki az elmúlt 36 évben csak innen-onnan hallott valamit errõl a különleges regényvilágról, melynek prototipikus nyitánya 1974-ben jelent meg magyarul. Göncz Árpád fordította. Az újraolvasásban a szöveg friss színezetû, erõteljes, idõtálló. Az olvasó nem is tudja, hogy az olvasmányosságnak örül-e vagy a "rendes lektûrben" megnyíló rendkívüli perspektívának. Mindenesetre vágyat érez, hogy több mûben utána olvasson.

A segítség
A hatvanas évek elejére, Jacksonba, az amerikai Dél egy tipikus kisvárosába varázsol bennünket Kathryn Stockett regénye. Látszólag olyan világ ez, ahol soha nem fog megváltozni semmi - a fehérek úgy érzik, a világ örök rendje a szegregáció, a feketék pedig álmukban sem mernék elmondani igazi érzéseiket (hiszen aki mégis elmondja, azt rögtön elbocsátják, s szerencséje van, ha nem ölik meg aztán). Közben persze már elkezdõdött a fekete polgárjogi mozgalom, s amit Martin Luther King mond, s ami közben szép lassan történik az országban (a szegregáció fokozatos, nagyon lassú enyhülése), az mégiscsak eljut a kisvárosba…
Skeeternek, egy fehér lánynak, aki épp visszajött az egyetemrõl, és író akar lenni, az az ötlete támad, hogy a cselédekrõl kellene könyvet írni, pontosabban egy interjúkötetet: a fekete nõk elõször kapnának lehetõséget, hogy õk maguk mondják el, milyen a fehéreknek dolgozni, hogy bánnak velük, mik a fájdalmaik, örömeik…
Skeetert eleinte csak naiv, gyerekes becsvágy fûti, hogy valami olyat írjon, ami megjelenhet. De a közös munka révén a néger cselédeket megismerve, s részt vállalva sorsukból, sõt életét kockáztatva értük - hiszen Jacksonban veszélyes, sõt életveszélyes vállalkozás egy ilyen könyv kiadása -, a fiatal lány a jó ügy mellett kiállni kész, bátor felnõtté válik.