Májusi könyvajánló tiniknek

 A. O. Esther: Elveszett lelkek
Hiszel a végzetben? A sorsszerű szerelemben?
Az Univerzum végtelen csendjében különös fényben ragyogó üvegcsékről suttognak. Úgy tartják, az ezüstszállal lezárt parányi palackoknak közük van élethez s halálhoz, ezért angyalok ezrei szállnak alá, hogy megszerezzék a világmindenség titokzatos kincsét. Sophiel, a bájos fiatal angyal lány glóriája és szárnyai nélkül érkezik a Földre, hogy küldetését teljesítse, ám nem számol azzal, hogy a halandó léttel emberi érzéseket is kap odafentről. A félelem, a fájdalom, a kétely és a gyász ugyanúgy ismeretlen fogalom számára, mit az életre szóló barátság, a keserű féltékenység, vagy a mindent felemésztő szerelem - de vajon meg tud birkózni mindezzel az ellenséggel való küzdelem során? Képes lesz-e vakon hinni, s véghezvinni feladatát? Elijah a Sötét Angyalok vezére, harcos katona, aki sajátosan gondolkozik a jó és a rossz fogalmáról, miközben önálló életet élő, nyolcágú lángoló ostora - szövetségesei sorait erősítve - teszi a dolgát. Kiátkozott angyalként ő a legidősebb idelent, s bár maga sem hisz benne, egy váratlan esemény folytán örökre megváltozik az élete, s ezzel létezésének értelme.  Két össze nem illő lélek - és egy elkerülhetetlen találkozás, amely alapjaiban rengeti meg a világot…

 A. O. Esther: Gombnyomásra 1. 
Mia Milton, a 19 éves diáklány élete váratlanul a feje tetejére áll, amikor álmában megjelenk Dr. Cohen, a halott tudós szelleme és arra kéri, segítsen neki, hogy egy gombnyomással megváltoztassák a világ megszokott rendjét. 2222-ben járunk, Manipura megalopoliszában, ahol a magas rezgésszintű emberek élnek. A dimenzióváltás óta ugyanis látják az aurát, és eszerint sorolják be, ki hol élhet. A jókra luxuskörülmények várnak az energiafalakon innen, míg a rosszakra a vadon kegyetlen világa, a falakon túl. Mia egy véres bűncselekmény-sorozat eredményeképpen a dzsungelben találja magát, ahol mutánsok szedik az áldozataikat. Öl vagy megölik, választania kell, és megkezdődik a versenyfutás az idővel.

 Kelley Armstrong: The Awakening- Az ébredés
Chloé Saunders menekülés közben őrült felfordulást okoz… szó szerint…
Chloé valaha teljesen hétköznapi tinilány volt – legalábbis ezt gondolta. Aztán rájött a megdöbbentő titokra, hogy nem más, mint egy két lábon járó tudományos kísérlet. Születésekor az Edison Csoport névre hallgató gonosz tudóscsapat genetikai módosítást hajtott végre rajta. Chloé megváltozott, egyedülálló képességekkel rendelkező nekromanta lett, aki szellemeket lát, feltámasztja a halottakat, és ez gyakran szörnyűséges következményekkel jár. S ami még rosszabb, egyre erősödő képessége fenyegetést jelent az Edison Csoport fennmaradó tagjai számára, akik úgy döntenek, véget kell vetni ennek a kísérletnek – örökre…


Bródy naptár

BRÓDY Hírlevél

Mindig naprakészen a Bródy Sándor Könyvtár legfrissebb híreiből!

Tartalomátvétel

Fenntartónk

Eger város

Kapcsolat

Cím: 3300 Eger Kossuth L. utca 16.
E-mail: info@brody.iif.hu
Telefon: 36/516-595

Központi könyvtár nyitvatartás
hétfő: 13-18
kedd-péntek: 10-18
szombat: 10-16

További részlegeink nyitvatartása

Szakmai elismeréseink

 
 

 

 
 
 

 

Könyvtárközi kölcsönzés, online hosszabbítás

EBSCO eBooks

 

E'mese vár

Blogok

A Zenei Gyűjtemény blogja