Decemberi újdonságok a Központi Könyvtárban

 Stephenie Meyer: A vegyész
Letehetetlenül izgalmas regény egy okos és elszánt nőről, aki valaha titkos ügynök volt, de most folyamatos életveszélyben, korábbi megbízói elől bujkál. Az amerikai kormánynak dolgozott, de ezt nagyon kevesen tudják róla. A szakmája egyik legkiválóbb tehetsége volt, egy olyan részleg legféltettebb titka, amelynek még neve sincs. Amikor pedig kockázati tényezővé vált, figyelmeztetés nélkül törtek az életére. Azóta ritkán marad egy helyen, és állandóan megváltoztatja a nevét. Megölték az egyetlen embert, akiben bízott, de ő még mindig fenyegetést jelent volt megbízóinak, mert tud valamit, amit nem kellene. Holtan akarják látni. Méghozzá hamar. Amikor a korábbi felettese felajánlja a kiutat, ő belátja, hogy nincs más választása. El kell vállalnia egy utolsó ügyet. De az információ, amelynek birtokába jut, csak még veszélyesebb helyzetbe sodorja. Élete legkeményebb harcára készül. Késlekedés nélkül veti bele magát a dolgok közepébe, ám hamar beleszeret egy férfiba, aki jelentősen rontja a túlélési esélyeit. Amint a lehetőségei elfogynak, kénytelen lesz úgy használni a különleges képességeit, ahogy a legszörnyűbb álmaiban sem képzelte volna. Stephenie Meyer a Twilight Saga és A burok óriási nemzetközi sikerei után most egy kemény, de annál elragadóbb főhősnővel tér vissza. Feszesen megírt, váratlan fordulatokban gazdag regényével ismét megmutatja, hogy miért ő ma a világ egyik legnépszerűbb írója.

 Sylvain Neuvel: Alvó óriások
Deadwood, Egyesült Államok: egy kislány oson ki sötétedés előtt kipróbálni az új biciklijét, hirtelen azonban eltűnik a lába alól a talaj. Egy mély veremben ébred, miközben a mentőcsapat épp ereszkedik le érte. De azok, akik a gödör pereméről néznek le rá, valami sokkal különösebbet látnak egy egyszerű kislánynál... A kislány felnő, és Dr. Rose Franklin lesz belőle: zseniális tudós, kutatási területének az egész világon elismert szakértője. Ez a terület pedig nem más, mint kislánykori felfedezése: egy óriási, díszes kéz, amelyet hihetetlenül ritka fémből készítettek jóval korábban, mint hogy a kontinensen bármilyen emberi civilizáció kialakult volna. Olyan tárgy ez, melynek eredete és rendeltetése egyszerre lesz a leghatalmasabb rejtély, amelyet eddig az emberiségnek meg kellett oldania. Származásának titkát felfedve talán megváltozik minden, amit eddig az életről hittünk. És még hány hasonló darabra bukkanhatunk a nagyvilágban... Mi lehet ez a szerkezet? Ki készíthette? Hogyan lehetséges, hogy anyaga a bolygón előforduló legritkább fém? Vajon képes lesz valaha irányítani az ember? Mi van, ha nem is annyira a véletlen műve, hogy rátaláltunk? És mi történik majd, ha végül az utolsó darabot is a helyére illesztjük ebben a gigantikus, globális kirakóban?

 R. Kelényi Angelika: Szulejmán és a kolostor rabja
1542. az árulás, a cselszövés és az ármány éve volt. Izabella királyné udvarhölgye, Illésházy Anna, születése és tehetsége okán egy századokon átívelő titkos szövetség, a Sorores tagja. Ő maga is áldozatul esik a hatalmi törekvéseknek és az összeesküvéseknek. Egy sötét kolostor áthatolhatatlan falai közt találja magát, elszakítva alig néhány napos gyermekétől. Ha újra látni akarja a kislányát, nem tehet mást, mint teljesíti a Szövetség parancsát. Veszélyes küldetése Törökországba szólítja, a szultán udvarába. Feladata a Sorores titkának védelme. Annát nemcsak veszélyes küldetése terhe, de a kislánya biztonsága is nyomasztja. Ugyanakkor a szíve mélyén reméli, Isten kegyes lesz, és újra találkozhat szerelmével is, gyermeke apjával...

 

 


Bródy naptár

BRÓDY Hírlevél

Mindig naprakészen a Bródy Sándor Könyvtár legfrissebb híreiből!

Fenntartónk

Eger város

Kapcsolat

Cím: 3300 Eger Kossuth L. utca 16.
E-mail: info@brody.iif.hu
Telefon: 36/516-595

Központi könyvtár nyitvatartás
hétfő: 13-18
kedd-péntek: 10-18
szombat: 10-16

További részlegeink nyitvatartása

Szakmai elismeréseink

 
 

 

 
 
 

 

Könyvtárközi kölcsönzés, online hosszabbítás

EBSCO eBooks

 

E'mese vár

Blogok

A Zenei Gyűjtemény blogja