Gárdonyi Géza: Tizenkét novella

HORDJ MAGADDAL TÜZET

Éjfél után egy óra volt, mikor beültem a kupéba. A vonat Budapestre reggeli 7 órakor érkezik. Sietve kell aludni!
A kupéban nem volt más, csak egy prófétaszakálu öreg ur.
A sarokban ült. Szivarozott. Hasonlított azokhoz a viaszemberekhez, amelyek künn ülnek a vidéki panorámák előtt, és cigarettáznak.
Az álom nem jött olyan hamar, mint szerettem volna. Az embernek előbb hozzá kell törődnie a vonat morgásához meg a váltókon való kattogáshoz.
Gondoltam, én is rágyujtok, és füstölök addig.
Gyujtó nem volt nálam. Soha se hordok. Minek is hordanék, mikor mindenkinek van a világon, és a tüz az egyetlen valami, a mit szívesen adnak az embernek.
Az idegentől kértem.
Az idegen belenyul a zsebébe, és szótlanul átnyujtotta a gyujtótartóját.
Rágyujtottam. Jól égett. Visszaadtam a gyujtót és végigdőltem a kanapén.
Az idegen megforgatta a tenyerén a gyufatartót. Gyönyörködve nézett rá, és azt mondja nekem:
- Ugy-e azép?
Egy pillantást vetettem a vörös bőrből készült aranymonogrammos szerszámra, és hát mit feleljek? Azt feleltem rá, hogy:
- Csakugyan szép.
- Moszkvában kaptam emlékül Csigorintól, - szólt az öreg a azakálát végigsimitva. - Tetszik őt hirből ismerni? - kérdezte aztán olyan bizalmas hangon, mintha már az egész, uton beszélgettünk volna.
- Hallottam a nevét.
- Ő az a hires sakkozó. Játszottam vele. Egyszer ő vert meg engem; egyszer én vertem meg őt; egyszer meg remik voltunk.
- Szép siker.
- Uraságod is szokott talán sakkozni?
- Soha.
(Csak nem akar tán sakkozni az öreg ur?)
- Nem is ért hozzá?
- Nem, uram.
- Kár, - mondta a sajnálat hangján az öreg, - a sakkozás épp ugy kell mindenkinek, mint a zene, vagy a táncz, vagy a dohányzás. Aki nem ért valami hangszerhez, az hiányos ember; a ki nem tud tánczolni, annak az élete olyan, mint az erdei fáé; a ki nem dohányzik, az nem él, csak vegetál. A sakkjáték különben olyan könnyü, hogy egy óra alatt meg lehet tanulni. Harminczkét figura van hatvannégy koczkán. Az első sorban nyolcz-nyolcz paraszt áll. Ezek mögött a király, királyné, két lovas, két kengyelfutó, két elefánt; a régi időben nyilasok ültek ezeken, - vagyis egy egész hadsereg kicsiben.
A szivarom elaludt, magam is szerettem volna elaludni; de az öreg ur lelkesen és szapora beszéddel magyarázta a sakkjáték mivoltát.
Gondoltam, már most kivárom a végét megadással: elvégre is, nincs az a játék, amelynek rendjét negyedóránál tovább lehetne magyarázni.
Azonban már két óra is elmult anélkül, hogy az én emberemből a sakktudomány kifogyott volna.
Egyszer aztán, hogy maga gyujtott nekem tüzet, mikor a kialudt szivarra pillantottam, időm akadt megkérdezni:
- Nem tetszik aludni?
- Egész mostanig aludtam - felelte jól megsziva a szivarját - azonban hogy folytassam - mi történik velem: azt álmodom, hogy fehér bástya vagyok és egyszer csak azt veszem észre, hogy a fekete ló üthet.
- Talán rughat?
- Nem, kérem, ez műszó. Azt jelenti, hogy a fekete ló a helyemre ugorhatik. Igen ám, de körül vagyok zárva. Nem mehetek egy lépést se. Végem van!
- Miért nem tetszett szintén ugrani?
Gondoltam: megboszantom, hogy elmenjen a kedve a további magyarázgatásoktól.
De az én emberemnek ez csak olaj volt a tüzre.
Szives türelemmel magyarázta meg, hogy a bástya nem ugorhatik, mert az nem fér össze a természetével.
Azután igy folytatta:
- A rettentő gyötrelemben szerencsémre fölébredtem.
- Kár! - gondoltam boszusan.
Ez az álom még a tegnapi játékom következménye, - folytatta, az idegen. Tegnap ugyanis doktor NoávaI játszottam Nagy-Becskereken. Ez az ur egy fekete vadember, és minden pártiban lóval győzött meg. Én jobban a futókkal szeretek dolgozni. Ezt az öreg Güntertől tanultam a "Pesti Sakkör''-ben. ő ugyanis azt tartja, hogy a melyik félnél több a futó, azé a győzelem.
- Apropos, - szóltam, hogy letereljem a beszédet a sakktábláról, - szokott talán uraságod a futtatásokra is járni?
- Nem, - felelte a kezével megvetően legyintve, - az nyerészkedő embereknek való.
- A legszebb sport.
- Gusztus dolga. Életemben egyszer néztem végig, mikor még az öreg Szén János élt. Ismerte talán? Nem? Kár. Az vezette a versenyt Páris ellen.
- Lóversenyt?
- Nem: sakkversenyt. Megvertük, uram, a párisiakat, 1842-ben. Én akkor 10 éves voltam, de már annyira értettem a sakkot, hogy csaknem minden huzást előre kitaláltam. A párisi verseny története a következő:
- Erkel is ott volt, ugy-e, akkor a játszók között?
- Ott...
- Azt hiszem, ő mégis nagyobb mester volt a zenében. Az István király operáját némelyek a legjobb müvének tartják. Ő maga is annak tartotta. Tetszett hallani?
- Hallottam. Ott voltam az első előadáson. Emlékszem a napra, mert épp akkor nap járt itt egy bécsi sakkozó, akit keményen megvertünk.
- Pardon, hogy ujra félbeszakitom, nem tetszik emlékezni, ott volt-e azon a premiéren Brassai, az öreg Brassai. Azért kérdezem, mert ez ma fogadás tárgya volt.
- Bizony nem emlékszem.
- De Brassait tetszik ismerni?
- Hogyne, nagyon jó barátom.
- Én is szeretem az öreg urat. Tavaly a Kárpátokban találkoztam vele. Botanizált egy havas oldalán. Micsoda havasok vannak ott pedig!
- Oh igen. Egyszer magam is majd odavesztem. A hóban megrekedtem egy kanonok barátommal, de szerencsére nálam volt a zsebsakktáblám, és elővettem. Máig is emlékszem, egy gyönyörű Muciót játszottunk: e2-e4 - e7-e5, ja, persze nem tetszik érteni. Elég az hozzá, ebben egy lóáldozat fordul elő, és a királynéval kell dolgozni.
Az óra már négyet mutatott. A fejemben zugtak a sakkcsaták.
- Tisztelt uram - szóltam könyörgő hangon - nem aludtam már egy hét óta.
- Csak még ezt tessék meghallgatni - szólott. A minap egy angol jött hozzánk a sakkkörbe. Azt mondja: Tisztelt magyar urak, játszszanak velem tiz partit. Én teszek száz forintot, önök tesznek tizet...
Nem emlékszem már, miket beszélt erről tovább az öreg. Az álom olyan erővel nyomult rám, hogy egyszer csak hirtelen elaludtam.
És aludtam jóízűen, a fáradt embernek nehéz alvásával.
Arra ébredtem föl, hogy csengetnek, és hogy valaki tüzzel és lelkesen beszél a kupéban.
A reggeli félhomályban az öreg nagyszakálut pillantottam meg ujból.
Még mindig nekem beszélve folytatja:
- És a futógambit tizedszer is sikerült! Sikerült uram! Érti: sikerült! Általános öröm. Az angol fizet; kapja a kalapját. Azóta se volt a sakk-körben.