Hevestéka

Hevestéka hírei

Ciróka-kör Feldebrőn

 A feldebrői könyvtárban működő baba-mama klub keretén belül került sor a Ciróka foglalkozásra, hogy a kisgyermekes anyukák kicsit nagyobb betekintést nyerhessenek a mondókázás világába.

DIS-KURZUS megyei továbbképzés könyvtárosoknak

A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár szeretettel vár minden érdeklődő könyvtároskollégát
2014. május 26-án, hétfőn a DIS-KURZUS Gyermekkönyvtári Módszertani Műhely következő találkozójára.

Téma:

Nyaraló könyvtár - nyár a könyvtárban, azaz hogyan csináljuk a „micsináljunkot”?
Programok, ötletek vakációzó, csellengő gyerekeknek

Részletes program:

Szóváltó: az egyes blokkok között 10 perc beszélgetés, ötletbörze az adott téma kapcsán

Mesekosárral Ludason

 A ludasi könyvtárban óvodás gyereksereg várt ránk. Vittünk nekik mesét és játékot sokat, de nem eleget, még szívesen maradtak volna velünk sok-sok ideig. Ezt a kívánságukat most nem teljesíthettük, de megígértük, ha lehet, még meglátogatjuk őket máskor is. 

Gárdonyi könyvtárával Felsőtárkányban

A felsőtárkányi Könyvtári, Információs és Közösségi Hely meghívására a telelpülés 10-12 éves diákjai egy rendhagyó irodalom óra keretében ismerkedtek meg Gárdonyi Gézának Egerben, a Gárdonyi Géza Emlékmúzeumban őrzött könyvtárával, könyveivel és olvasási szokásaival. Képzeletben visszarepültünk a múltba és egy virtuális kirándulás keretében együtt fedeztük fel Gárdonyi Géza nagy értékű, különleges könyvtárát. A gyerekeknek egy rövid filmet is megnéztek a Gárdonyi Géza Emlékmúzeumról.

Balatoni kalandozásaink

2014. május 12-én Balatonban jártunk, a helyi általános iskola harmadikosaival és negyedikeseivel töltöttünk.

NET-HELP számítógépes alapismeretek könyvtárosoknak

A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár a megyében dolgozó könyvtáros kollégák számára az alábbi számítógépes alapismereti képzést hirdeti meg:

Dunán innen, Tiszán túl

Immáron második alkalommal került megrendezésre településünkön a „Dunán innen, Tiszán túl” nemzetközi ifjúsági tehetségkutató verseny regionális elődöntője. A versenyre Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyéből érkeztek nevezések, kettő korcsoportban: néptánc, népzene, népmese és népdal kategóriában, több tájegységet felölelve. A zsűri elnöke Petrás Mária Prima Primissima díjjal kitüntetett, Magyar Örökség díjas népdalénekes volt, tagjai: Deákné Kónyi Anetta, Kerepesi Attila, Kovács Zsolt, Tóth István voltak. 

Húsvéti készülődés Bodonyban

2014. április 28-án Bodonyban kézműves foglalkozás keretében a gyerekek tojásokat festettek, díszítettek az otthonról hozott főtt tojásokon és habszivacs tojásokon. Gipsz figurákat festettek, koszorúkat, asztali díszeket készítettek természetes anyagokból. Filcből, papírból, habszivacsból húsvéti nyuszit, bárányt készítettek. A helyi népi iparművész által felajánlott anyagból nyuszi figurákat csináltak, melyet egy későbbi időpontban kiégetnek. A foglalkozás évek óta nagyon sikeres a gyerekek körében.

A hírt beküldte: Tóthné Patai Éva 

Klasszikus zene kicsiknek

Pauer Erika gyermekkönyvtáros MESEZENEDE c. foglalkozást tartott Novajon az iskola első és második osztályos tanulóinak a község könyvtárában.  Az Egyesült Királyságba utaztunk a zene, a  szerepjáték, a mese, a tánc, a diavetítés és a kézműves foglalkozás segítségével.

Mesekosárral Nagyvisnyón

 Nagyvisnyón alsó tagozatos gyerekek vártak minket a könyvtárban. Bár már régen hallgattak mesét, mégis, csak egy szempillantás kellett, hogy a történet magával ragadja őket.
A mesehallgatás után megtanulhatták a szélkarika készítésének minden csínját-bínját.

Subscribe to RSS - Hevestéka